Juszuf ( 111 Ája )

In the Name of Allah, Most Gracious, Most Merciful;

1 . "Alif, Lám, Ra. Ezek a nyilvánvaló Könyv ájái."

2 . "Bizony, leküldtük arab Koránként, hogy megérthessétek."

3 . "Elmondjuk neked a legjobb történetet abban, amit kinyilatkoztattunk neked ebből a Koránból, bár te korábban azok között voltál, akik nem ismerték."

4 . "Amikor József azt mondta az apjának: „Apácskám! Bizony, láttam (álmomban) tizenegy csillagot, és a Napot és a Holdat. Láttam, hogy leborultak nekem.”"

5 . "Azt mondta Jákob: „Fiacskám! Ne mondd el az álmodat a testvéreidnek, nehogy tervet szőjenek ellened! Bizony, a Sátán az ember nyilvánvaló ellensége."

6 . "És így fog kiválasztani téged az Urad, és megtanítja neked az elbeszélések (elmondott álmok) értelmezését, és kiteljesíti a kegyelmét irántad, és Jákob családja iránt, ahogy kiteljesítette a két ősapád iránt is korábban, Ábrahám és Izsák iránt. Bizony, Urad mindent tud, Bölcs.”"

7 . "Bizony, Józsefben és a testvéreiben jelek vannak azoknak, akik kérdeznek."

8 . "Mikor azt mondták: „Bizony, József és a testvére kedvesebbek apánknak, mint mi, pedig mi (nagyobb létszámú) csoport vagyunk! Bizony, apánk nyilvánvaló hibában van!"

9 . "Öljétek meg Józsefet, vagy űzzétek el más földre, hogy apátok arca szabad legyen számotokra, és utána jóravaló nép lehessetek!” "

10 . "Egy beszélő közülük azt mondta: „Ne öljétek meg Józsefet, hanem, ha tesztek valamit, dobjátok a kút fenekére, és valami karaván majd felveszi őt, ha már mindenképp eldöntöttétek!”"

11 . "Azt mondták: „Apánk! Miért nem bízod ránk Józsefet, mikor mi bizony a jóakarói vagyunk?"

12 . "Küldd el velünk holnap, hogy szórakozzon és játsszon! És bizony, mi az őrizői leszünk!”"

13 . "Azt mondta: „Bizony, elszomorít engem, hogy magammal vigyétek, és félek, hogy a farkas felfalja, amíg nem ügyeltek rá.”"

14 . "Azt mondták: „Ha a farkas megenné, amikor mi csoport vagyunk, akkor bizony a vesztesek között lennénk!”"

15 . "Így, amikor elvitték magukkal, és megegyeztek, hogy a kút fenekére dobják őt, akkor Mi kinyilatkoztattuk neki: „Bizony, tájékoztatni fogod őket erről az ügyükről, és ők ezt észre sem fogják venni!”"

16 . "És az apjukhoz jöttek kora este, zokogva."

17 . "Azt mondták: „Apánk! Bizony, versenyt futni mentünk egymással, és Józsefet a holminknál hagytuk, és a farkas megette őt! De te nem hiszel nekünk, még ha igazak vagyunk is.”"

18 . "És elhozták az ingét, rajta hamis vérrel. Azt mondta Jákob: „Nem, hanem a lelketek vett rá arra, hogy valamit tegyetek vele. És szép türelem az én feladatom. És Allah az, Akitől segítséget kell kérni az ellen, amit ti leírtok.”"

19 . "És jött egy karaván, és elküldték a vízhordójukat, és leengedte a vödrét. Azt mondta: „Jó hír! Ez egy fiú!” És elrejtették őt, áruként. És Allah tudja, hogy mit tettek."

20 . "És nagyon alacsony áron adták el őt, néhány dirhamért, azért, hogy megszabaduljanak tőle."

21 . "És az, aki Egyiptomból megvásárolta őt, azt mondta a feleségének: „Tedd kényelmessé az itt-tartózkodását! Talán a hasznunkra válik, vagy a fiunkká fogadhatjuk.” És így alapoztuk meg Józsefet a földön, hogy megtaníthassuk neki az elbeszélések (elbeszélt álmok) magyarázatát. És Allah az Irányítója az ügyeinek, de a legtöbb ember nem tudja ezt."

22 . "És amikor az érett kort elérte, bölcsességet és tudást adtunk neki. És így jutalmazzuk a jótevőket. "

23 . "Az asszony, akinek a házában volt, el akarta csábítani őt. És bezárta az ajtókat, és azt mondta: „Gyere, te!” Azt mondta: „Allah óvjon meg! Az én Uram a legjobb menedék! Bizony, a bűnösök nem lesznek sikeresek!” "

24 . "És bizony, az asszony akarta őt, és ő is akarta volna, ha nem látta volna Ura bizonyítékát. Így volt, hogy elfordíthassuk tőle a gonoszat és az erkölcstelenséget. Bizony, ő őszinte hitű, elkötelezett szolgáink közé tartozott."

25 . "És versenyeztek egymással az ajtóhoz, és az asszony eltépte az ingét hátulról, és mindketten ott találták a férjét az ajtónál. Azt mondta az asszony: „Mi legyen a fizetsége, aki gonoszságot akart a feleségednek, ha nem az, hogy bebörtönöztetik, vagy fájdalmas büntetés?” "

26 . "Azt mondta: „Ő akart elcsábítani engem!”. És egy tanú az asszony családjából, tanúskodott: „Ha az inge elölről van eltépve, akkor az asszony igazat mondott, és ő a hazugok közül való. "

27 . "De ha az inge hátulról van eltépve, akkor az asszony hazudott, és ő az igazak közül való!” "

28 . "És amikor a férje látta, hogy az inge hátulról szakadt el, azt mondta: „Bizony, ez a ti cselvetéseitek közül való! Bizony, erős a ti cselvetésetek. "

29 . "József, ne törődj ezzel. És te (a felesége) kérj bocsánatot a bűnödért! Bizony, te a vétkesek közé tartozol!”"

30 . "És az asszonyok a városban azt mondták: „A Hatalmas felsége el akarja csábítani a rabszolgafiúját, és szenvedélyes szerelemre gyulladt iránta! Bizony, látjuk, hogy nyilvánvaló tévelygésben van!”"

31 . "És amikor a feleség hallotta a gyanúsításukat, értük küldetett, és lakomát készített nekik, és kést adott a kezükbe. És azt mondta Józsefnek: „Gyere ki eléjük!” Aztán, mikor meglátták őt, csodálták, és megvágták a kezüket. Azt mondták: „Allah mentsen! Nem ember ez, hanem egy nemes angyal!”"

32 . "Azt mondta a feleség: „Ez az, aki miatt vádoltatok engem! És bizony, én el akartam csábítani őt, de ő megmentette magát, és ha nem teszi azt, amit parancsolok neki, akkor bizony be lesz börtönözve, és azok között lesz, akik megszégyeníttetnek!”"

33 . "Azt mondta József: „Uram, a börtön kedvesebb nekem, mint az, amire ők hívnak engem. És hacsak Te el nem fordítod a cselvetésüket tőlem, akkor lehet, hogy hajolni fogok feléjük, és a tudatlanok között leszek!” "

34 . "És Ura válaszolt neki, és elfordította tőle a cselvetésüket. Bizony, Ő mindent hall, mindent tud."

35 . "Aztán úgy gondolták, miután látták a jeleket, hogy bizony bebörtönözik őt egy időre."

36 . "És két fiatalember vonult a börtönbe vele együtt. Az egyik azt mondta: „Bizony, én láttam magamat álmomban, ahogy bort préseltem!” És a másik azt mondta: „Bizony, én láttam magamat álmomban, ahogy kenyeret vittem a fejemen, amiből a madarak ettek. Tájékoztass minket ennek a magyarázatáról! Bizony, látjuk, hogy a jótevők közé tartozol.”"

37 . "Azt mondta József: „Az étel, amivel ellátnak benneteket, még el sem fog jönni hozzátok, de én tájékoztatlak benneteket a magyarázatáról, mielőtt elérne hozzátok. Abból van ez, amit Uram tanított nekem. Bizony, én elhagytam annak a népnek a vallását, akik nem hisznek Allahban, és nem hisznek a Túlvilágban."

38 . "És az ősapáim vallását követem: Ábrahámét, Izsákét és Jákobét. És nem való az nekünk, hogy társítsunk bármit Allah mellé. Ez Allah kegyelméből van, amiben minket és az emberiséget részesítette. De a legtöbb ember nem hálás. "

39 . "Börtön-társaim! A sok külön úr jobb, vagy Allah, az Egyetlen, az Ellenállhatatlan?"

40 . "Nem imádtok rajta kívül mást, csak neveket, amelyekkel ti neveztétek el őket, ti és az ősapáitok, amire Allah nem küldött le semmiféle bizonyítékot. A parancs senki másé, csak Allahé. Ő azt parancsolta, hogy ne szolgáljatok mást, csak Őt. Ez a helyes vallás, de a legtöbb ember nem tudja. "

41 . "Börtön-társaim! Ami az egyikőtöket illeti, ő bort fog tölteni az urának, ami a másikat illeti, megfeszítik, és a madarak esznek a fejéből. Elrendeltetett a dolog, amiről érdeklődtök.”"

42 . "És azt mondta annak, akiről úgy gondolta, hogy meg lesz mentve: „Említs meg engem urad jelenlétében!” De a Sátán elfeledtette vele, hogy megemlékezzen róla urának, ezért József börtönben maradt néhány évig. "

43 . "És a király (Egyiptom uralkodója) azt mondta: „Bizony, láttam álmomban hét kövér tehenet, amiket megevett hét sovány, és hét zöld kalászt, és másokat, amik szárazak voltak. Vezérek! Magyarázzátok meg nekem az álmomat, ha tanultak vagytok az álmok magyarázásában!”"

44 . Azt mondták: „Ezek szövevényes álmok! És mi nem vagyunk tanultak az álmok magyarázásában!”

45 . "De az, aki megszabadíttatott és emlékezett egy idő után, azt mondta: „Én tájékoztatlak benneteket a jelentéséről, küldjetek hát el engem!”"

46 . "„József, te igaz! Magyarázd meg nekünk a hét kövér tehenet, amelyet megevett hét sovány, és a hét zöld kalászt, és a másik szárazakat, hogy visszatérhessek az emberekhez, hogy tudhassák!”"

47 . "Azt mondta József: „Hét évig úgy vettek majd, ahogy szoktatok, és amit learattok, azt hagyjátok a kalászban, kivéve egy keveset, amiből esztek."

48 . "És azután jönni fog hét nehéz év, amely elfogyasztja, amit előreküldtetek (eltettetek tartalékba), kivéve egy keveset, amiből raktároztok. "

49 . "Aztán jönni fog utána egy év, amelyben meg lesznek segítve az emberek, amikor préselni fognak.”"

50 . "És a király azt mondta: „Hozzátok őt hozzám!” De amikor a hírnök eljött hozzá, József azt mondta: „Térj vissza uradhoz, és kérdezd meg tőle, hogy mi az asszonyok esete, akik megvágták a kezüket. Bizony, Uram ismeri a cselvetésüket!”"

51 . "Azt mondta a király: „Mi volt az ügyetek, amikor el akartátok csábítani Józsefet?” Azt mondták az asszonyok: „Allah őrizzen! Nem tudunk róla semmi rosszat!” A Hatalmas felesége azt mondta: „Most nyilvánvalóvá vált az igazság! Én akartam elcsábítani őt, és bizony, ő az igazak közül való.”"

52 . "Ezt azért tettem, hogy megtudja, hogy nem árultam el őt távollétében, és hogy Allah nem vezeti az árulók cselvetését."

53 . "És nem mentem fel magam. Bizony, a lélek mindig rosszra ösztökél, kivéve, akin Uram megkönyörül. Bizony, Uram Megbocsátó, Irgalmas.”"

54 . "A király azt mondta: „Hozzátok őt hozzám, hogy kiválaszthassam őt saját magamnak!” Aztán, amikor beszélt vele, azt mondta: „Bizony, ma szilárdan megalapozott, megbízható vagy előttünk!”"

55 . "Azt mondta József: „Nevezz ki engem a föld kincstárai élére. Bizony, én tudással rendelkező őrzője leszek!”"

56 . "És így alapoztuk meg Józsefet a földön, hogy ott telepedjen le rajta, ahol akar. Annak adjuk a Mi kegyelmünket, akinek akarjuk. És nem engedjük elpocsékolódni a jótevők jutalmát."

57 . "Ám bizony, a Túlvilág jutalma jobb azoknak, akik hisznek, és istenfélők."

58 . " És József testvérei jöttek, bementek hozzá, és ő felismerte őket, de azok nem ismerték őt."

59 . "És amikor ellátta őket készletekkel, azt mondta: „Hozzátok el nekem a testvéreteket az apátoktól. Nem látjátok, hogy teljes mértékkel adok, és a legjobb házigazda vagyok?"

60 . "De ha nem hozzátok el őt hozzám, akkor nem lesz nektek mérés tőlem, és nem lehettek közel hozzám!”"

61 . "Azt mondták: „Elkérjük őt az apánktól, és bizony, meg fogjuk tenni!”"

62 . "És József azt mondta a szolgáinak: „Tegyétek az árujukat a nyeregtáskáikba, hogy felismerjék, amikor visszatérnek a népükhöz, hogy visszatérjenek!”"

63 . "És amikor visszatértek az apjukhoz, azt mondták: „Apánk! Megtagadtatott nekünk a mérés, küldd hát el velünk a testvérünket, hogy mérjenek nekünk. És bizony, mi az őrizői leszünk!”"

64 . "Azt mondta Jákob: „Hát rátok bízzam őt, ahogy rátok bíztam a testvérét is korábban? De Allah a legjobb Őrző, és Ő a Legirgalmasabb az irgalmasak között.”"

65 . "És amikor kinyitották a nyeregtáskáikat, és megtalálták a visszaadott áruikat, azt mondták: „Apánk! Mit kívánhatnánk? Itt az árunk, visszaadatott nekünk. És ellátást fogunk kapni a családunknak, és megvédelmezzük a testvérünket, és egy teverakománnyal több lesz a mérésünk. Könnyű mérés ez!”"

66 . "Azt mondta Jákob: „Nem küldöm el veletek, amíg ígéretet nem tesztek nekem Allahra, hogy visszahozzátok nekem, hacsak körül nem vesznek benneteket.” És amikor ígéretet tettek neki, azt mondta: „Allah az őrzője annak, amit mondtatok!”"

67 . "És azt mondta Jákob: „Fiaim! Ne lépjetek be a városba azonos kapun, hanem lépjetek be különböző kapukon! És én nem lehetek hasznotokra Allah ellen semmiben. A döntés egyedül Allahé. Rá hagyatkozom, és Rá hagyatkozzanak a hagyatkozók!”"

68 . "És amikor beléptek onnan, ahonnan az apjuk parancsolta nekik, nem használt az nekik Allah ellen semmit, csak Jákob lelkének szükséglete volt, amit kifejezett nekik. És bizony, ő (Jákob) a tudás birtokosa volt, mert Mi tanítottuk őt. De a legtöbb ember nem tud."

69 . "És amikor beléptek Józsefhez, ő magához hívta a testvérét, és azt mondta neki: „Bizony, én vagyok a testvéred! Ne szomorkodj hát amiatt, amit ők tettek.”"

70 . "És amikor ellátta őket a készleteikkel, az ivókupát a testvére zsákjába tette. Aztán egy kikiáltó kiáltott: „Ti, a karavánban! Bizony, tolvajok vagytok!”"

71 . "Azt mondták ( a testvérek) feléjük fordulva: „Mi az, amit hiányoltok?”"

72 . "Azt mondták: „A király kupáját hiányoljuk! És annak, aki előhozza, egy teverakomány jár, és én vagyok felelős érte.” "

73 . "Azt mondták a testvérek: „Allahra, bizony tudod, hogy nem azért jöttünk, hogy romlást okozzunk a földön, és nem vagyunk tolvajok!"

74 . "Azt mondták: „Akkor mi legyen a fizetség érte, ha hazudtok?”"

75 . "Azt mondták ( a testvérek): „A fizetsége az, hogy akinek a zsákjában megtalálják, ő lesz a fizetsége. Így fizetünk meg a bűnösöknek!” "

76 . "És az ő zsákjaikkal kezdte testvére (Benjámin) zsákja előtt, és elővette a kupát a testvére zsákjából. Így készítettünk tervet Józsefnek. Felemeljük a rangját annak, akinek akarjuk, de minden tudással rendelkező felett áll valaki, aki többet tud nála is."

77 . "Azt mondták: „Ha lop, hát egy testvére is lopott már korábban!” De József megtartotta magában, és nem fedte fel nekik. Azt mondta: „Ti rosszabb helyzetben vagytok, és Allah jobban tudja, amit leírtok”."

78 . "Azt mondták: „Te Hatalmas! Bizony, nagyon idős apja van, vedd hát bármelyikünket helyette. Bizony, látjuk, hogy a jótevők közé tartozol.”"

79 . "Azt mondta: „Allah mentsen tőle, hogy elvegyünk valakit, kivéve azt, akinél a tulajdonunkat megtaláltuk! Bizony, akkor igazságtalanok lennénk!”"

80 . "És amikor lemondtak róla, elvonultak bizalmas megbeszélésben. A legidősebb közülük azt mondta: „Hát nem tudjátok, hogy az apátok ígéretet vett tőletek Allahra, és már azelőtt is kudarcot vallottatok Józseffel kapcsolatban? Ezért én nem hagyom el ezt a földet, amíg apám engedélyt nem ad nekem, vagy Allah nem dönt velem kapcsolatban, és Ő a legjobb döntőbíró!"

81 . "Térjetek vissza az apátokhoz, és mondjátok: „Apánk! Bizony, a fiad lopott. És nem tanúskodtunk másról, csak arról, amit tudtunk. És nem vagyunk a Láthatatlan őrzői!”"

82 . "És kérdezd meg a város népét, amelyben voltunk, és a karavánt, amellyel visszatértünk. És bizony, mi igazak vagyunk.”"

83 . "Azt mondta Jákob, amikor a fiai ezt az üzenetet átadták neki: „Nem, hanem a lelketek vett rá arra, hogy tegyetek valamit. És szép türelem ( az én feladatom). Talán Allah elhozza nekem őket, együtt. Bizony, Ő mindent tud, Bölcs."

84 . "És elfordult tőlük, és azt mondta: „Jaj, milyen hatalmas a szomorúságom Józsefért!” És megvakult miközben elfojtotta fájdalmát."

85 . "Azt mondták: „Allahra, nem hagysz fel a Józsefre való emlékezéssel, amíg halálosan meg nem betegszel, vagy azok közt nem leszel, akik elpusztulnak!” "

86 . ". Azt mondta: „A gyászomat és szomorúságomat csak Allahnak panaszolom el! És én tudom Allahtól, amit ti nem tudtok.” "

87 . "Fiaim! Menjetek és kérdezősködjetek Józsefről, és a testvéréről! És nem mondjatok le Allah kegyelméről. Bizony, senki nem mond le Allah kegyelméről, csak a hitetlenek.”"

88 . " És amikor beléptek hozzá (Józsefhez), azt mondták: „Te Hatalmas! Nehézség sújtott minket és a családunkat, és csekély értékű tőkével jöttünk hozzád. De mérj nekünk teljes mértékkel, és adj nekünk adományt! Bizony, Allah megjutalmazza az adakozókat.”"

89 . "Azt mondta ( József): „Tudjátok, mit tettetek Józseffel és a testvérével, amikor tudatlanok voltatok?”"

90 . "Azt mondták: „Hát valóban te vagy József?” Azt mondta: „Én vagyok József, és ez itt a testvérem. Bizony, Allah kegyes volt irántunk. Bizony, aki istenfélő és türelmes, hát bizony Allah nem engedi elpocsékolódni a jótevők jutalmát.”"

91 . " Azt mondták: „Allahra, bizony, Allah előnyben részesített téged felettünk, és bizony, mi vétkesek voltunk!”"

92 . "Azt mondta: „Nem terhel bűn titeket. Allah bocsásson meg nektek, és Ő a legirgalmasabb az irgalmasak között!”"

93 . "Menjetek ezzel az ingemmel, és terítsétek apám arcára, és visszanyeri a látását. És hozzátok el a családotokat, mind együtt.”"

94 . "És amikor a karaván elindult (Egyiptomból), az apjuk azt mondta: „Bizony, érzem én József illatát, bár ne gondolnátok, hogy összevissza beszélek!”"

95 . "Azt mondták: „Allahra, bizony, a régi tévelygésedben vagy!”"

96 . "Aztán, amikor a jó hír hozója megérkezett, ráterítette (az inget) az arcára, és visszatért a látása. Azt mondta (Jákob): „Hát nem mondtam nektek, hogy bizony én tudom Allahtól, amit ti nem tudtok?”"

97 . "Azt mondták (a fiai): „Apánk! Kérj számunkra bocsánatot a bűneinkért! Bizony, mi a vétkesek közül valók voltunk.”"

98 . "Azt mondta: „Hamarosan bocsánatot kérek nektek Uramtól. Bizony, Ő Megbocsátó, Irgalmas.”"

99 . "Aztán, amikor bementek József elé, magához vonta a szüleit, és azt mondta: „Lépjetek be Egyiptomba, ha Allah úgy akarja, biztonságban!”"

100 . "És felemelte a szüleit a trónra, és leborultak előtte. És azt mondta: „Apám! Ez a korábbi álmom magyarázata. Bizony, Uram valóra váltotta azt! És bizony, Ő jó volt hozzám, amikor kihozott a börtönből, és kihozott benneteket a sivatagi életből, miután a Sátán ellentétet támasztott köztem és a testvéreim között. Bizony, az én Uram kedves és gyengéd ahhoz, akihez akar. Bizony, Ő mindent tud, Bölcs.”"

101 . "„Uram! Bizony, adtál nekem az uralomból, és megtanítottad az elbeszélések értelmezését. Az egek és a föld Létrehozója, Te vagy a Védelmezőm ebben a világban és a Túlvilágon! Add, hogy muszlimként haljak meg, és csatlakoztass engem a jóravalókhoz!” "

102 . "Ez a Láthatatlan hírei közül való, amit felfedtünk neked. És te nem voltál velük, amikor eldöntötték az ügyüket, és a tervüket szőtték."

103 . "És az emberek legtöbbje nem lesz hívő, még ha azt kívánod is. "

104 . "És nem kérsz tőlük semmi fizetséget. Nem más ez, mint emlékeztető a világoknak."

105 . "És hány jel van az egekben és a földön, amely felett elsiklanak, és elfordulnak tőlük! "

106 . "És a legtöbben nem hisznek Allahban, csak úgy, hogy társítanak mellé."

107 . "Hát biztonságban érzik-e magukat Allah mindent elborító büntetésétől, vagy hogy hirtelen eljön hozzájuk az Óra, míg nem veszik észre?"

108 . "Mondd: „Ez az én utam. Allahhoz hívok biztos meglátással, én, és aki engem követ. És magasztaltassék Allah! És én nem vagyok a társítók közül való.”"

109 . "És nem küldtünk el előtted, csak olyan férfiakat, akiknek kinyilatkoztatást küldtünk a városok népe közül. Hát nem utaztak a földön, és nem látták, hogy mi lett a vége azoknak, akik előttük voltak? És bizony, a Túlvilág otthona jobb azoknak, akik istenfélők. Hát nem használjátok az eszeteket?"

110 . "Amíg, mikor a Küldöttek feladták a reményt, és azt gondolták, hogy biztosan meghazudtolták őket, eljött hozzájuk a Mi segítségünk, és megmentettük azokat, akiket akartunk. És a büntetésünket nem lehet elhárítani a bűnösökről."

111 . "Bizony, a történetükben tanulság van azoknak, akik értenek. Nem kitalált elbeszélés ez, hanem megerősítése annak, ami előtte volt, és minden dolog részletes magyarázata, és vezetés és kegyelem azoknak, akik hisznek."

 

 

 

In this page you can listen Juszuf in English, Juszuf and read and download Juszuf in English veya yükleyebilirsiniz. You can download Juszuf translation, get information on the interpretations of Quranic verses, download all translations of surah in pdf format. You can listen to the audio of Juszuf in English or read and download. You can also share English Quranic verses on Facebook and Twitter and other social media with share buttons.

 

A Korán

A KEGYES KORÁN

Surah Translations

1 . Al-Fatiha 2 . Al-Baqarah 3 . Ál'-Imrán 4 . An-Nisza 5 . Al-Maidah 6 . Al-Anam 7 . Al-Araf 8 . Al-Anfal 9 . At-Taubah 10 . Júnusz 11 . Hud 12 . Juszuf 13 . Ar-Rad 14 . Ibrahim 15 . Al-Hidzsr 16 . An-Nahl 17 . Al-Iszra 18 . Al-Kahf 19 . Marjam 20 . Ta Ha 21 . Al-Anbija 22 . Al-Hadzs 23 . Al-Mu'minún 24 . An-Núr 25 . Al-Furqan 26 . As-Suara 27 . An-Naml 28 . Al-Qaszasz 29 . Al-Ankabút 30 . Ar-Rúm 31 . Luqman 32 . Asz-Szadzsda 33 . Al-Ahzab 34 . Szaba 35 . Al-Malaika/Al-Fátir 36 . Já Szín 37 . Asz-Szaffat 38 . Szad 39 . Az-Zumar 40 . Al-Mu’min (Al-Ghafir) 41 . Fusszilat 42 . As-Súra 43 . Az-Zukhrúf 44 . Ad-Dukhan 45 . Al-Dzsáthije 46 . Al-Ahqaf 47 . Muhammad 48 . Al-Fath 49 . Al-Hudzsurat 50 . Qaf 51 . Adh-Dharijat 52 . At-Túr 53 . An-Nadzsm 54 . Al-Qamar 55 . Ar-Rahman 56 . Al-Wákiah 57 . Al-Hadíd 58 . Al-Mudzsádilah 59 . Al-Hasr 60 . Al-Mumtahina 61 . Asz-Szaff 62 . Al-Dzsumah 63 . Al-Munáfikún 64 . At-Taghabun 65 . At-Talaq 66 . Al-Tharim 67 . Al-Mulk 68 . Al-Qalam 69 . Al-Haqqah 70 . Al-Ma'aridzs 71 . Núh 72 . Al-Dzsin 73 . Al-Muzzamil 74 . Al-Muddathir 75 . Al-Qijamah 76 . Al-Inszan 77 . Al-Murszalat 78 . An-Naba 79 . An-Naziat 80 . Abasza 81 . At-Takwír 82 . Al-Infitar 83 . Al-Mutaffifín 84 . Al-Insiqaq 85 . Al-Burúdzs 86 . At-Tariq 87 . Al-Ala 88 . Al-Ghasija 89 . Al-Fadzsr 90 . Al-Balad 91 . As-Samsz 92 . Al-Lajl 93 . Ad-Duha 94 . Al-Insirah 95 . At-Tín 96 . Al-Alaq 97 . Al-Qadr 98 . Al-Bajjinah 99 . Az-Zalzalah 100 . Al-Adijat 101 . Al-Qarijah 102 . At-Takáthur 103 . Al-Aszr 104 . Al-Humazah 105 . Al-Fíl 106 . Qurajs 107 . Al-Maun 108 . Al-Kauthar 109 . Al-Káfirún 110 . An-Naszr 111 . Abu Lahab 112 . Al-Ikhlasz 113 . Al-Falaq 114 . An-Nasz
A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top