VELI - Jámbor szolgáinak Barátja, gyámolító

„Allah gyámolítója azoknak, akik hisznek. Kihozza őket a sötétségből a fényre. A hitetlenek gyámolítói azonban a bálványok. Kihozzák őket a fényből a sötétségbe. Azoknak a tüz lesz az osztályrészük és benne [égnek] örökké.” (Korán, 2:257)

Az embernek egyetlen igaz barátja van ezen a világon is és a túlvilágon is. Ő pedig Isten, a mi Magasztos Urunk. Urunk soha nem hagyja magára azokat, akik hisznek, minden nehézségben mellettük van és segíti őket. Velük van attól a pillanattól fogva, hogy megszülettek, addig a pillanatig, amíg meg nem halnak. Oltalmazza őket ellenségeikkel szemben. Ezért aztán mindenkinél inkább megbízható, mindig úgy ajándékoz, hogy cserébe nem vár semmit. Isten, a hívők legbizalmasabb, legközelebbi Barátja. Aki hisz Benne, azt megtisztítja mindenféle hibától és hiányosságtól, ezen a világon nagyon szép életet biztosít számára, a túlvilágra pedig olyan birodalmat ígér, amelynek áldásai soha nem szűnnek meg.

Az ember egész életében olyan embert vagy erőt keres, akiben igazán megbízik, aki minden helyzetben jókedvre deríti, aki gazdag és befolyásos. Egyesek azonban e keresés közben megfeledkeznek Urunkról, Aki megteremtette őket, Aki fenntartja az életüket, Aki hatalmas erő Birtokosa és Aki mindenre képes. Barátjukká fogadják a sátánt, aki semmi mást nem okoz számukra, mint rosszat. Ez, az ilyen emberek számára már egy sötét világ kezdetét jelenti.

Akik hisznek Istenben és hitükben őszinték, azoknak az élete becsületes és jó lesz és nem fognak legyőzetni. A legnagyobb jutalmat azonban Isten a túlvilágon adja meg nekik. Isten a hívők egyetlen igaz Barátja ezen a világon és a túlvilágon is. A következő áják adják hírül Isten „Veli” tulajdonságát:

„Allah nagyonis jól ismeri az ellenségeiteket. Allah elégséges gyámolító. Allah elégséges segítő.” (Korán, 4:45)

„[Emlékezz arra], amikor két csapat azt forgatta az eszében, hogy csüggedten abbahagyja [a harcot], holott Allah a gyámolítójuk volt. Bizony, a hívőknek mindig Allahra kell hagyatkozniuk!” (Korán, 3:122)

„És Ő az, Aki lebocsátja a záporesőt, miután föladták már a reményt, és kiterjeszti az Ő irgalmát. Ő a gyámolító és a magasztalt.” (Korán, 42:28)


2011-06-05 02:23:39

A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top