DARWIN RASSZIZMUSA ÉS TÖRÖKELLENESSÉGE

Az egyik legfontosabb, ám legkevésbé ismert jellemzője Darwinnak a rasszizmus: a fehér európaiakat "fejlettebbnek" tartotta, mint a többi embert. Darwin feltételezte, hogy az ember majomszerű lényekből fejlődött ki, de úgy vélte, hogy egyesek kevésbé fejlődtek, mint mások, és ezek még mindig a majmokhoz hasonló tulajdonságokkal bírnak. Az ember származása című könyvében, amelyet A fajok eredete után adott ki, bátran emlegeti "a különböző emberfajok közötti nagyobb különbségeket".1 Könyvében Darwin a négereket és az ausztrál őslakosokat a gorillákkal tartotta egyenértékűnek, és kifejtette, hogy velük majd "leszámolnak a civilizáltabb emberfajok". Azt írta:

Valamikor a jövőben, nem is évszázadok múlva, a civilizált emberfajok csaknem biztosan ki fogják irtani, és helyettesíteni fogják a vadembereket az egész világon. Ugyanekkor az emberszabású majmok. is kétségkívül ki fognak halni. A szakadék elmélyül az ember és legközelebbi rokonai között, mert, remélhetőleg, a mostani kaukázusi emberfajnál is civilizáltabb ember és alacsonyabb rendű majom, például a pávián között áll majd fenn, és nem pedig a néger vagy az ausztrál őslakos és a gorilla között, mint jelenleg. 2

Darwin teljesen értelmetlen ötleteiből nem csak elméleteket kovácsoltak, hanem olyan helyzetbe is hozták őket, hogy a rasszizmus legfontosabb "tudományos alapjává" váljanak. Feltételezve, hogy az élőlények a létért folytatott küzdelem során fejlődtek ki, a darwinizmust még a szociológia is átvette, és a "szociodarwinizmus" nevű irányzatot hozta létre belőle. 

A szociodarwinizmus szerint a ma létező emberfajok a fejlődés küönböző lépcsőfokain állnak, amelyek közül az európai a legmagasabb szintű, a többi pedig még mindig "majomszerű" tulajdonságokkal bír.

Charles Darwin fiának, Francis Darwin kiadásában megjelent "Charles Darwin élete és levelezése" című könyv címoldala

 

Darwin, az általa alsóbbrendű fajoknak tekintett nemzetek közé sorolta a hatalmas török nemzetet is! Az evolúciós elmélet védelmezője W. Graham-nak 1881. június 3-án kelt levelében így fejezi ki rasszista gondolatát:

"...be tudom mutatni Önnek, hogy a természetes kiválasztódáson alapuló küzdelem többet használt és használ a civilizációk felemelkedésének, mint feltételezték. Gondolja csak el, néhány évszázaddal ezelőtt, amikor Európába betörtek a törökök, milyen óriási veszélyt jelentettek Európa népeinek szemében. Ma viszont ez egy igencsak ostoba gondolat. A civilizált európai népek az életben maradásért folytatott küzdelmük során felülkerekedtek a TÖRÖKÖK BARBÁRSÁGÁN. Ha a világ nem is túl messzi jövőjét nézem, azt látom, hogy AZ EFFAJTA ALSÓBBRENDŰ FAJOK nagy része civilizált, magasabb rendű fajokba fog beolvadni (vagyis eltűnik). 3

http://www.azevolucioscsalas.com/res/18.jpg

http://www.azevolucioscsalas.com/res/19.jpg

A szóban forgó könyv 285. (balra) és 286. (jobbra) oldala Darwin leveleiről, melyek tele vannak gyalázkodással a törökökre nézve. A Darwin által kaukázusinak nevezett fajok az európaiakat jelentik. (A modern antropológia azt állítja, hogy az európai fajok a Kaukázus vidékéről származnak.)

 

Amint látjuk, Charles Darwin a barbár és alsóbbrendű faj kifejezéseket használja a nemes török nemzetre, amelyet a nagy vezér, Atatürk így dicsért: a törökök jelleme kiváló, a török nemzet szorgalmas, okos és a törökök a legmélyebb bizalmam forrása, végtelenül büszke vagyok rájuk. Jóllehet az emberek között nem lehet a faj alapján különbséget tenni. Egy nemzet csak a kultúrájával és erkölcsével tud felemelkedni és fölénybe kerülni. A nagy török nemzet pedig rég meggyökeresedett kultúrát tekinthet magáénak, olyan tiszteletreméltó nemzet, amely kiváló erkölccsel rendelkezik s e tulajdonságaival irányt szabott a történelemnek. A török nemzet a történelem nyolc világbirodalma közül a harmadikat uralta; s a civilizációk, melyeknek alapjait lerakta, fejlett kultúrájának, magasfokú intelligenciájának, erkölcsének és hitének köszönhetően jöttek létre.

Darwin azzal, hogy a törököket barbának és alsóbbrendű fajnak nevezte, valójában a korabeli Európa imperialista hatalmainak törökellenességét bizonyította. A törökség irányítását és hatalmát megtörni (megsemmisíteni) kívánó erők a darwinizmusban találták meg azt az alapgondolatot, amit kerestek. 

Ezek az erők a török szabadságharc idején ezeket a visszataszító gondolatokat próbálták felhasználni, ám óriási csalódás érte őket, amikor a török nemzet elszántságának, bátorságának és határozottságának tanúi lettek. 

Akik pedig ma Törökországban a rasszista és törökellenes Darwin elméletét védelmezik, amely mellőz bármiféle tudományos alapot, talán nincsenek tudatában, de ugyanezeket a politikai célokat szolgálják.

 

1. Benjamin Farrington, What Darwin Really Said. London: Sphere Books, 1971, ss.54-56
2. Charles Darwin, The Descent of Man, 2, baski, New York: A L. Burt Co., 1874, s. 178
3. Francis Darwin, The Life and Letters of Charles Darwin, Cilt 1, New York: D. Appleton and Company, 1888 ss. 285-286


2011-10-26 02:04:37

A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top